Középpontban a Termékenység
Ma Magyarországon évről-évre nő a meddőnek nyilvánított párok száma, a lombikeljárások és az ezt megelőző vizsgálatok nagyon erős fizikai és lelki igénybevételt jelentenek. Eleve a meddőség tényének befogadása és az ezzel való szembenézés is hosszú időt vesz igénybe, mindez hónapok, vagy akár évek óta tartó próbálkozás után nem segíti a szervezet természetes folyamatait. Érdemes tudni, hogy a meddősgéről szóló papír nem számít örök érvényűnek, a vizsgálati leletek többnyire 6-12 hónapig mutatják meg az esélyeket vagy azok hiányát.
A kisbaba megfoganásának és világra jöttének természetes előfeltételeit megteremtve fontos, hogy a gyermekre vágyó pár mindkét tagja egészséges életmódot folytasson. A szénhidrát anyagcsere rendbetétele, a kiegyensúlyozott táplálkozás és testmozgás, a napi zavartalan alvási ritmus kialakítása mind olyan tényezők, amelyekkel sokat tehetünk a meddőség megelőzése érdekében.
A nemi szervek vérellátottsága köztudottan fontos szerepet játszik a reprodukciós folyamatok zavartalan működésében. A mai technikai vívmányok, mint elektromos berendezések, ölben használt hordozható számítógépek, mobiltelefonok, vagy az autókba épített ülésfűtés mind hatással lehetnek a meddőség kialakulására. Ez utóbbi kapcsán, míg a nőknek az alhasi melegségérzet kismedencei vérbőséget alakít ki, amely javíthatja a befogadóképességét, addig a férfiaknak nem ajánlott egyik sem a fent felsoroltak közül.
A meddőség hátterében számos tényező állhat, úgy mint felborult hormonális egyensúly, pajzsmirigy problémák, vagy a peteérés és a menstruációs ciklus zavarai. Gyakoriak még a petefészket érintő rendellenességek, a PCOS vagy az endometriózis, mely a méhen belül és rendellenes módon, a kismedencei területet vagy akár távolabb elhelyezkedő szerveket érintve is nehezíti a befogadást. Férfiaknál a spermiumok száma és mozgásossága számítanak befolyásoló tényezőknek.
Hormonális folyamatok egyensúlyának visszaállítása miatt is nagyon lényeges az anyagcsere folyamatok és a bélflóra rendbetétele. Az egészséges életmód alapfeltétele, hogy kerüljük a dohányzást, az alkohol fogyasztását, az elhízást és a stressz helyzeteket, mert ezek negatívan befolyásolják a termékenységet.